Kedves Nénik, Bácsik!

Lara vagyok és 6 éves. Leukémiás vagyok és kemoterápiát kapok.
Olyan gyenge vagyok, hogy akaratom ellenére kicsordulnak a könnyek a szememből, a lábaim nem bírják el a testemet.
Tudjátok milyen nehéz ez nekem?
Félelmetesebb, mint amikor kicsi voltam és féltem a sötétben, vagy ha megijedtem egy furcsa zajtól.
Amikor azt mondták, hogy rákos vagyok, és a szívem csak úgy tombolt belül a félelemtől.
Kevesen vannak, akik megértik, milyen nehéz ez nekem, mennyire ég az egész testem olyan szinten, hogy szavakkal sem tudom kifejezni, milyen érzés is ez.
Milyen nehéz hánynom minden alkalommal, amikor eszek valamit, pedig sokszor éhes vagyok közben, s mégsem megy az evés.
A kezelések hosszadalmasak. De én türelmes vagyok! Több kemoterápiás kezelési szakaszon vagyok már túl, amelyekre jól reagáltam, de mégis félek. Annyira félek, ahogy nem is gondoltam volna. Egész életemben arról álmodoztam, hogy felnőtt koromban doktor néni leszek, és gyógyítani fogok. És hirtelen nem vagyok benne biztos, hogy egyáltalán felnövök-e?
Drága kezeléssorozaton kell keresztülmennem, hogy meggyógyuljak, de apának és anyának nincs annyi pénze, hétköznapi dolgozó emberek, vajon honnan szedjünk össze annyi pénzt a kezelésre?
Csak arra kérlek, ne tekintsetek „egy gyereknek”, lássatok olyannak, amilyen vagyok, mindenki mosolygós Larácskájának! Egy gyerek, aki élni akar.
Lássátok minden álmomat, hadd lássák, mennyire hiányzik hogy szaladgáljak, pillangót kergessek, mennyire szeretnék én is egy kiskutyát.
Annyira remélem, hogy nem fognak engem figyelmen kívül hagyni!
Kérlek, adjatok esélyt az életre.
Segítsetek finanszírozni a kezelésemet, hogy meggyógyulhassak!