Néha olyan úton találjuk magunkat az életünk során, amilyenre soha, még csak álmunkban sem gondoltunk volna.

Néha olyan úton találjuk magunkat az életünk során, amilyenre soha, még csak álmunkban sem gondoltunk volna. Olyan élethelyzetbe, olyan nehézségbe csöppenve, amiről az adott helyzetben azt gondoljuk nincs is kiút. Sajnos így indult el a mi utunk is a diagnózist követően.
Voltak olyan napjaink az első hat hónapban, Lara intenzív kezelés sorozata alatt, amelyekre még most is könnybe lábadt szemmel emlékszem vissza. 
Larácska ebben az időszakban annyira legyengült, hogy kis kocsiban húztuk-vontuk, így vittük ki a levegőre sétálni… Nem tudott járni, szaladgálni, ahogyan más, vele egyidős gyerek.
De ekkor is tudott örülni az utolsó kis bogárnak, tücsöknek, még a szorgos kis hangyáknak is a fűben.
Egyik kinti sétánk alkalmával egy pillangó akadt az utunkba, amit Larácskának sikerült a kezében tartani. A kis sárga pillangó nem repült el…
Lara arcocskája ragyogott a boldogságtól, s abban a pillanatban tudtuk, hogy a pillangó végigkíséri majd Larát az előtte álló nehéz úton, reményt adva számára, s számunkra is.
A Jóisten akkor küldte el a kis aranyló szárnyú csodát, amikor Larának a legnagyobb szüksége volt rá. Nem tudott pillangót kergetni, de tudott pillangót szelídíteni…
Azóta is küldi a pillangókat, Ő, és Ti is.
Azóta sok jószívű embert is küldött Lara gyógyulásáért, amiért örökké hálásak leszünk Nektek!